Jared Padalecki halottnak hitte magát
„Körbe néztem és nem volt semmi baja a kocsinak, nem volt szél, nem voltak madarak, nem láttam semmit és senkit. Meghaltam!”
Ha nagyon megrémülünk, néha kikapcsolnak az érzékszervek, és csak a túlélésre koncentrálunk. Ez történt Jareddel is, aki felborult autójával, és hirtelen azt hitte, hogy már Odaát van.
- Közel voltál ahhoz, hogy magadat üldözd, legalábbis a madarak csicseregték. Majdnem szellem lettél?
- Igen igen, úgy jártam, mint Goofy. Hasonlóan bugyuta mese az enyém. Afrikában forgattam egy filmet, mindenhol homok és dűnék, és még több homok. Az előttem haladó autó nyomát követtem, mert nem igazán tudtam volna tájékozódni. Soha nem vezettem homokban, puha volt, szokatlan, Texasban nőttem fel, ott mindenhol aszfalt van és „normális” autóút. Szóval követtem az előttem levőt, és ő megrántotta a kormányt, hát én is, és ráhajthattam egy buckára, aztán ide-oda ment a kocsi. Hirtelen pedig, puff, fel is borultam. Lebucskáztam egy magasabb homokdombról, körbenéztem, megmozgattam magam, és bevillantak a hollywoodi filmek, amiben egyből fel is robban az autó. Kiszálltam, és szaladtam – meséli nevetve. – Mikor megálltam és visszafordultam, láttam, hogy senki sehol, a kocsi még csak nem is füstöl. De mindenhol homok, nem volt szél, az ég szinte fehér, nincs fa, nincs madárcsivitelés, nincsenek életre utaló jelek.
- Mi futott át az agyadon?
- MEGHALTAM. Kész, ennyi volt! Biztos voltam bene, hogy megtörtént, és még hálát is adtam, hogy nem szenvedtem. Tulajdonképpen abban az állapotban egy pillanat alatt megbékéltem vele, hogy halott vagyok – mesélte kacagva. – Nem is fordult meg a fejemben hosszú percekig, hogy még élek. Emlékeztem, hogy volt egy sztori egy srácról, aki meghal és látja magát. Tudja, hogy halott és megbékél vele. Úgy gondoltam, hogy hasonlóan jártam én is – mondta nevetve a közönség felé fordulva. – Úgy döntöttem tehát, hogy felhívom édesanyámat, hogy tudassam, nem találkozunk többé.
- Akkor sem esett le, hogy élsz? – kérdezte mókázva Ellen.
- Nem igazán – nevetett Jared.
- Mikor jöttél rá?
- Várj, várj. Visszarohantam, és nem találtam a telefont. Aztán arra gondoltam: „persze, hogy nem találom, halott vagyok, miért lenne nálam telefon?!”. Aztán pár perccel később megtaláltak a többiek, akkor kicsit megdöbbentem, hogy ők is halottak, de felvilágosítottak, hogy élnek, és szerencsére én is – mondta kacagva.
- Még szerencse! Különben Odaátról beszélnénk! – tette hozzá Ellen.